Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A majmocska hazatér

A megbeszélt időben elmentünk a majomért. Akkor láttuk az apját először. Félelmetesen nagynak tűnt, súlyát 17 kilóra saccolta a gazdája. Kidolgozott izomzata és hatalmas tépőfogai láttán kicsit meglepődtünk, hogy a mi majmunk is ekkora lesz néhány év múlva. Tartottunk az anyjától történő elválasztás nehézségeitől, de ez nagyon könnyen megtörtént. A nőstényt kiengedték a ketrecből és azonnal átment egy másik helységbe enni. Az utána induló csemetét pedig, egyszerűen ölbe vettük. A kölyök ekkor még, nem gyanakodott arra, hogy elvesszük anyjától. Arra gondolhatott, hogy egy kis játékban, kényeztetésben lesz része. Vittünk magunkkal gyümölcsöt és abból adtunk neki. Amíg táplálkozott megbeszéltük a szükséges teendőket. Amennyiben az anyjától történt elválasztás miatt depressziós lenne, akkor néhány napra elvisszük az anyját is magunkhoz. Ettől azt reméltük, a kölyök így talán hamarabb megszokja új helyét, és ezután visszavisszük az anyaállatot tulajdonosához. A kölyök állítólag még nem érte el harapós korszakát, de felkészítettek bennünket, hogy „Harapása nem fájdalmas, csak összecsípi a bőrt !”.

Ezután a kölyökkel együtt beszálltunk az autóba. Nagyon „okosan” a közvetlen kapcsolat minél előbbi kialakítása érdekében nem tettük be a magunkkal hozott ketrecbe. A család legidősebb, érett hölgytagja (Székely Gabi) tartotta az ölében, elvégre anyára volt szüksége a majmocskának. A ketrecét gondosan bezártuk a csomagtartóba. Ez volt a legelső, de nem az utolsó melléfogásunk majomügyben.

A lakásunkig tartó kb.1 órás utazás sima volt, de nem eseménytelen. Az út simaságát csak az úttest jó minőségének és a kocsi felfüggesztésének köszönhetjük, nem a majomnak. A rádiót nem kellet bekapcsolni, mert a kis görcs gondoskodott a hangzavarról és az extra műsorról. Olyan eszeveszett sivítást, kiabálást még nem hallottunk majomtól, amit ez a kölyök előadott. Teljes hangerővel bedobta az összes hangtani repertoárját, amit gyakran hisztérikus rángó rohamokkal kombinált. Többször meglógott nevelőanyja öléből. Ilyenkor

(menetközben) kerestük az ülések alatt, a lábaknál és a pedáloknál. A kis dög azonban nem elégedett meg ennyi mókával. Hihetetlen, de híg székletét és vizeletét borzasztóan kis mennyiségekre osztotta fel, és új nevelőanyját a legkülönbözőbb helyeken tisztelte meg szeretete, ezen apró jeleivel. Ez persze nagyon tetszett nekem, szégyen ide vagy oda, de hangosan röhögtem vezetés közben, az események ilyetén alakulásán.

(Már láttam magam előtt; ezentúl, ha az asszony dirigálni fog, ráküldöm a majmot, az majd megtiszteli) Tudtam, ez a majom az én „emberem”, mi nagyon jó haverok leszünk.

A jövő, gondolatban történő rózsaszínre színezése egészen addig tartott, amíg a majom átszaladt a fejemen. Az, hogy mozgása közben elrugaszkodott a fejemről, és az egyik lába lecsúszott, így belelépett a szemembe, ez mind nem lett volna érdekes. Viszont, nekem is juttatott a híg székletből. Amely, szépen lassan elkezdet csörgedezni a fejem búbjáról az arcomba. No, nem túl erős folyással, diszkréten, de monoton tempóban, állandóan. Ezt már nem díjaztam annyira. Természetesen a kocsi kárpitjára is jutott ebből a különleges illatú keverékből. Belegondoltam, hogy nekem kell majd kipucolnom, elkezdtem nem kedvelni a majmot. Hiába volt nálunk fürdőlepedő, az a mihaszna kölyök nem vette tudomásul, hogy abba kellene ürítenie. Közben az új anyja a hátsó ülésről, tekintetével követte a majmot, majd időnként megpróbálta elkapni. Ennek során, ahogyan hadonászott, kaptam tőle néhány taslit, pofont, és ütést. Ezek hatására, a fejemről,  gyengén folydogáló széklet mozgása felgyorsult és belekerült a szemembe. Küzdöttem rendesen a kialakult helyzettel, közben életem párja hempergett a nevetéstől.

Változatosan telt a lakásunkig tartó utazás ideje, vagy a majom keresése volt soron, vagy a nyomainak felitatása a kárpitról, mielőtt az beszívná ezt a különleges elegyet. Eközben a kocsiban olyan levegőkeverék alakult ki, amihez képest az „oroszlánszag” a zsivenzsi kölni kellemes illatával vált egyen értékűvé. Eközben, apró utasunk fülsértően, idegesítően, és ami a lényeg; egy pillanatnyi szünet nélkül visítozott. Jogosan kérdezi meg az olvasó:  „ Miért nem nyitottak ablakot?”. Köszönjük a kérdést. A kérdés jó. Az ablak letekerésével az volt a gond, hogy a kis dög állandóan körbeszaladt az autóban. Hátsó szélvédő          (kalaptartó ), jobb oldali ajtók, első szélvédő a műszerfal teteje, bal oldali ajtók, ez volt az útvonala. Ezekről a helyekről időnként felugrált az üvegekre is. Úgy tekert körbe - körbe, mint egy kerékpárversenyző az olimpián, még a kanyarokban is rendesen bedőlt. Felmerült bennünk a gondolat, hogy tapadókorongok vannak a végtagjain, mert nem igazából csúszott le az üvegről. De, inkább fizikai ismereteinkre támaszkodva, abban maradtunk, hogy a centrifugális erő tartja az üvegen. Az sem volt kizárható, hogy a majom egy szuper atléta szelleme vagy annak zanzásított változata, mivel egyre jobb kőr- időket teljesített. Időnként belelépett saját ürülékébe, így azt sikerült felhordani az oldalablakokra és a szélvédőkre is. Ezek rövid idő múlva úgy néztek ki, mintha belülről zsírt kentünk volna szét a felületükön. Az üvegeken elhelyezkedő anyag színe a sárgától, a zöldön át, sötétbarnáig terjedt. (Sok év majomtartás tapasztalataiból okulva, már ennyiből meg tudjuk mondani mit evett előzőleg.)

Muszáj volt néhány percenként legalább az első szélvédőüveget letörölni. Ennek azonban külön technikája volt. Ki kellet kalkulálni, hogy az a kis simlis mikor ér oda. Ugyanis, ha ott volt a kezünk, akkor átugorta azt, mint egy gátfutó, de közben elhelyezett rajta egy nagyon, jóízű harapást is. Az a majom, amelyik, ”még nem harap, és harapásánál csak a bőrt csípi össze”. Ilyen körülmények között természetesnek vettük, hogy nevelőanyját körönként legalább kétszer megharapta. Szegény anyja ilyenkor visszafogott, diszkrét, halk hangon „Jaj” kiáltást hallatott.

Minden nehézség végett ér egyszer, és mi is hazaértünk végre. A parkolóba történt beállásunk után kiszálltunk a kocsiból és vasmarokkal tartottuk „a harmadik utast, a kis dögöt”, nehogy lelépjen. Amint, kivettük a kocsiból, láss csodát, viselkedése teljesen megváltozott, nevelőanyjához bújt és szinte rögtön elaludt. Egyértelművé vált, hogy nem szeret autóban utazni, rossz emlékei fűződhetnek a kocsikhoz. Az sem kizárható, az autónk típusa nem nyerte meg a tetszését, nem Peugeothoz van szokva. A kocsi belsejének szemrevételezése lehangoló eredménnyel járt, szaga pedig túltett egy szip- pantó autó jellegzetes illatán.

A gyerekek végül is nagyon örültek annak, hogy a majom hazaért. Kinézetünk röhögő görcsöt váltott ki belőlük. Akkor fordult elő velünk először, hogy a majom miatt kellett soron kívül lezuhanyoznunk és teljes ruházatot váltanunk. Akkor még nem tudtuk, de ebből bizony hosszúideig rendszert csinált, a család majmocskája..