Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A tartási engedély megszerzése.

Már, két hónapja nálunk volt a majom, amikor elérendő célul kitűztük a tartási engedély megszerzését. Nem könnyű megszerezni, ezért lelkileg fel kellett rá készülnünk. A két hónap alatt az ezüsthátú ritkította szerepléseit a különböző tévécsatornákon. Megítélésünk szerint nem szolgálta volna érdekeinket, ha abban az időben állandóan feljelentgetnek bennünket. Hihetetlen, de nagyon sokszor előfordult, ráadásul olyanok részéről, akik fényévekre laktak tőlünk. Nem értjük az olyan emberi viselkedést, amikor segíteni nem tudnak és nem is, akarnak senkinek, viszont egy jó kis névtelen feljelentéstől nem zárkóznak el. Az ilyen beállítottságú emberek a vadállatok világában nem élnének sokáig, ott az erő dönt (többnyire) és a túlélésért folytatott harcban elesnének. Örökíteni sem tudnának, mert az a legerősebb egyedek kiváltsága. Irtózunk a névtelen feljelentőktől, egy rágcsálót juttatnak eszünkbe. Azért ez a furcsa kirohanásunk, ezen nemzeti sporttá változott társasjáték művelői ellen.. Tehát, ott tartottunk, hogy lassan elindult a gépezet.

 

Helyszíniszemle

Mint a fent leírtakból kiderül, előbb került a majom a tulajdonunkba, mint a tartására vonatkozó engedélyt megszereztük. Senkinek nem javasoljuk „módszerünk” lemásolását, mert ez kockázatot rejt magában. Ha, megadják akkor jó. De, ha nemleges az Önkormányzat döntése, akkor sajnos meg kell válni a majomtól. Nekünk szerencsénk volt. Lakó- helyünk szerinti illetékes Önkormányzat korrekt hozzáállást tanúsított kérelmünk elbírálása során. Nem a tiltás volt számukra az elsődleges, a megfelelő tartási körülmények (biztonság, higiénia stb.) biztosítása esetén volt esélyünk az engedély megszerzésére.

Az engedélyezési eljárást egy kicsit felgyorsította az a körülmény, hogy két feljelentés érkezett ellenünk a Rendőrségre és az Önkormányzathoz. Ezekben tőlünk több száz méterre lakó két ember jelezte, hogy; nem érzik biztonságban magukat az állataink miatt. Mivel minden feljelentést ki kell vizsgálni, kiküldenek egy szakértőt, aki ellenőrzi a fel- jelentésben foglaltak valódiságát. Akkor, összevonták az engedélyezési eljárás lefolytatását és a feljelentés kivizsgálását.

Talán, előnyt jelentett számunkra, hogy már rendelkeztünk más állatcsoportok (veszélyes, mérgező állatok stb.,) tartására vonatkozó engedéllyel. Ezek tartását, a sok feljelentésből adódóan számtalanszor ellenőrizték már. A 30 év alatt sem baleset, sem más, rendkívüli esemény nem történt az állatok tartásának következményeként. Megkaptuk az értesítést, a helyszíni szemle időpontjáról.

Természetesen izgatottan vártuk és reménykedtünk abban, hogy megkapjuk az engedélyt.

Eljött a nagy nap, amikor az ötfős bizottság meglátogatta a hordát. Először mindenki a mi Rudinkat ajnározta, aki nagy sikert aratott közvetlen stílusával. A bizottság tagjai készültek a találkozásra, mert volt náluk cukor, ropi, alma és más finomság is. Rudi mindenkit körbejárt és begyűjtötte az összes ennivalót. Ezt követően elkezdődött a helyszíni szemle jegyzőkönyvének felvétele.

A majom egy ideig nyugodtan hallgatta, majd – valószínűleg – túl száraznak találta az el- hangzó jogi-, és más szakkifejezéseket, formulákat. Így aztán elindult, hogy közelebbről megismerkedjen a bizottság tagjaival. Először az egyetlen hölgyet „pécézte” ki magának. Vállára telepedve, szakértő módon ellenőrizte fülbevaló- ját (Jaj, jaj, mordult fel magában a horda összes jelenlévő tagja), majd nyakláncának karátszámát. Szerencsére egyiket sem kommunizálta el. Érdeklődése, a hölgy konyában lévő csat felé irányult. Laza egyszerűséggel kivette a hajából, a haj leomlott. Rudi finoman kihúzott pár szál szőke hajat és fogselyem- szerűen kezdte használni. Az ezüsthátú szerényen megjegyezte;

„ Ezt a száj higiéniai módszert már mi tanítottuk meg neki ! ”

Rudi sikert aratott a cselekedetével, jól oldotta, az amúgy sem hűvös légkört. Fogtisztításának befejeztével a konty csatot kezdte tüzetes vizsgálat alá venni. Ez egy divatos, csontból készült darab volt. Feltehetően rongálási szándék- kal kezdte harapdálni, fogai egyre erősebben csikorogtak a csaton. Látszott a majmon, nem adja fel, amíg a csat egy darabban van, keményen dolgozott a megőrlésén. Ennél a pontnál közbeléptünk és levettük a hölgy válláról a majmot.

A csatot fertőtlenítés után (higiénia!) visszaadtuk tulajdonosának. Rudi következő „áldozata” a bizottság vezetője, egy 60 év fölötti úr volt. A majom szerette az idősebb férfiakat, hiszen a család nagypapáiért is rajongott. A bizottság vezetője a szoba közepén állt, rengeteg papírt fogott a kezében, diktálta a jogszabályokat, rendeleteket és megállapításokat a jegyzőkönyv számára. Teljesen lekötötte a feladata. A kis sumák majom odasétált a cipőjéhez és mindkettőből kivette a fűzőt. A bizottság többi tagja elnézően mosolygott, úgy láttuk, nem akarják figyelmeztetni vezetőjüket. Kíváncsian várták, mi lesz Rudi partizán akciójának a vége. A majom nem elégedett meg rész sikerekkel, elkezdett a nadrágszárán felfelé mászni. Áldozata, elfoglaltsága közepette lenyúlt, segített neki derékmagasságig felmenni. Ott a majom megállt, megkapaszkodott a nadrágszíjba és hosszabb tartózkodásra kezdett berendezkedni. Lábaival jól kitámasztotta magát, így egyik keze felszabadult. Áldozata látva, hogy a majom a derekánál marad, folytatta munkáját. Közben, Rudi aprópénzt szedett ki a zsebéből, amit a szájába gyömö- szölt, kocsi kulcsait pedig a fotelba dobta. Az áldozat munkájába mélyedve még semmit nem vett észre. A szemtelen majom ezen felbátorodva, ráült az alkarjára, és elkezdte zakójának belső zsebeit kipakolni. Még mindig semmi reakció! Ezután a törpe tolvaj elkövetett egy hibát, amely lebukásához vezetett. Nélkülözhetetlen munkaeszközétől fosztotta meg a bizottság elnökét, levette róla a szemüvegét. Ekkor újra kitört a nevetés. A helyszíni szemle befejezéséig már, nem engedtük oda Rudit a bizottság tagjaihoz. Mivel minden feltételt teljesítettünk, pár hét múlva postán megkaptuk a „Vadállat tartási” engedélyt.