Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


II. Fejezet

 

Mindennapi életünk.

 

Túl voltunk az új jövevény depresszióján. Megismertettük a konyhában kialakított  ketre-cével. Ez, egy méreteit tekintve; 60 x 120 x 150 cm.-es beépített szekrényből kialakított férőhely. Ez akkori méreteihez képest megfelelő nagyságú volt. Volt benne; hinta, polc, mászórúd, szinte minden, amiről azt gondoltuk, hogy egy majomcsemete számára szükséges lehet.

Hosszú T- alakú előszobánk van, ennek hosszabbik szárában a talajtól két méter magasságban kifeszítettünk egy kézilabdahálót, amelyről megcsomózott kötelek vezettek a talajra, elősegíteni a majom feljutását a hálóra. Ez lett Rudi dühöngője. Amúgy, az előszoba ránézésre egy amerikai tengerészgyalogos kiképzőbázishoz hasonlít. Jól néz ki, csak kissé furcsa azok számára, akik nincsenek majom lakótárshoz szokva. Az a lényeg, hogy a majom nagyon élvezi.

A hordába történő beilleszkedésével nem volt baj. Hozzávetőlegesen,1 hét alatt felmérte az új csapat létszámát, területének (lakásunkat) nagyságát és a táplálékbőséget. Megismerte és megszokta a horda tagjait, a lakásban oda ment ahova csak akart, akkor evett amikor akart, senki nem vette el tőle a táplálékát. Inkább, ő volt az, aki másoktól mindent el akart venni.

 A hordának akkor még tagja volt egy húsvétról megmaradt nyúl is. Ezzel mély barátságot kötött. Először a nyúllal volt sokat együtt. Délelőttönként hozzábújt, ráfeküdt, szegény nyúlon szunyókált. Sorsközösséget vállalt a táplálkozás terén is új haverjával. Nyúltápot, zöldségféléket és mindent megevett, amit a haverja elkezdett rágcsálni. A nyúl nagyon tü--relmes és strapabíró volt. Látszott, hogy a Rudi főnök. Időnként evés közben, két kezével úgy széthúzta szegény pára száját, mint vasutas a fülkeajtót, majd kiszedegette belőle a félig megrágott táplálékot, és jóízűen elfogyasztotta. Az amatőr, de viszonylagos tájékozottsággal bíró vezér elsütötte a; „ Figyúzz, fáj a foga ! Pépes kaját kell neki adni! ” tartalmú poénját.

Nem foglalkozott senki a szövegével, mert a nyulat sajnálták. A megrágott ennivalóját a majom rendszeresen kezdte kivenni a szájából. Elmenekülni sem tudott, mert a Rudi mindenhol utolérte, leült szemben a fejével, két lábával megkapaszkodott oldalt a nyúl nyakában (egyben rögzítette annak helyzetét is) és kinyitva a száját könyékig lenyúlt a megrágott ennivalóért. Természetesen nem engedtük a nyúl kínzását ( a gyerekek annak minősítették a táplálkozás ilyen módját ),viszont nehéz volt megakadályozni. Pár nap elteltével a nyuszi felszívta magát. A szokásos, harci játékban végződő futkosásuk közben kemény harc alakult ki közöttük. Ennek során a nyúl sok karmolást helyezett el a majom testén és főleg az arcán. Egyikük sem volt hajlandó abbahagyni a csatát, úgy kellett őket szétválasztani. A következő napokban ezek a csaták egyre durvábbá váltak a majom részéről, a nyúl menekült előle. Már nem szunyókáltak együtt, Rudi állandóan ingerelte a nyulat. Egyik verekedésüket követően megvizsgáltuk a nyulat, vannak e rajta sérülések. Ekkor vettük észre, hogy a nyúl ivaréretté vált és ő is hím. Így érthetővé vált a majom viselkedése. Egy újabb hím jelent meg a hordában, Rudi pedig igyekezett nyomatékosan tudatosítani benne az erősorrendet. Már, nem volt számára barát, csak egy olyan hím, aki a hordában elfoglalt pozícióját veszélyezteti. A nyulat, saját érdekében visszaadtuk tenyésztőjének. Több hónap elteltével találkoztunk vele a piacon, és nevetve újságolta, milyen agresszív nyulat adtunk neki. Valószínűleg a Rudival eltöltött idő bevésődése megváltoztatta viselkedését.