Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ismerkedés az új hordával

 A lakásba felérve gyermekeinkre bíztuk a majmot, mert nekünk fürdeni kellett, és természetesen ruhát is váltani. Sietősen végeztük e tennivalóinkat, minél hamarabb mi is a majommal szerettünk volna lenni. Mikorra rendbe szedtük magunkat és bementünk a nagyszobába, Rudi kicsit ijedten, de már birtokba vette a fotel támlájának tetejét. Alaposan szétnézni sem volt ideje, mert a gyerekek elhalmozták különböző élelemmel, csörgőkkel, cumival és egy cumisüvegből málnaszörppel itatták. „Anyja ” megjelenésekor azonnal annak ölébe mászott, és éles sivító hangon fejezte ki örömét. Azonnal átkarolta a nyakát, majd a horda rangidős nőstényének oltalmának tudatában, elkezdett ismerkedni új környezetével.

Mindenki körbeugrálta, különböző nyalánkságokkal keresték a kegyeit. Ő azonban csak a napraforgót, tökmagot, banánt, valamint a szörpöt fogadta el. Kis idő elteltével, időnként elhagyta „anyja ” biztonságot nyújtó közelségét, és rövid felfedező utakra indult. A gyerekeink falkában követték mindenhová, ez láthatóan zavarta a majmot. Mindig visszatért „anyja ” nyakába, és ott egy jellegzetes, csámcsogó hangot hallatott. Nyakának oldalán helyezkedett el, majd nekilátott fülcimpája szopogatásának. Annyira átadta magát ezen tévékénységének, olyan átszellemülten, lehunyt szemmel tette, hogy elbűvölt mindenkit. Ott gügyögtünk neki, mint egy gyereknek;

„Tutyiputyi, de aranyos ! ”,simogattuk, kurkásztuk. A nagy ajnározás közben észrevettük, hogy az egyik fülbevaló eltűnt „anyjának” a füléből. Elkezdtük keresni, mivel sehol sem találtuk nagyon megijedtünk, biztosak voltunk abban, hogy a majom, sutyiba  kivette a füléből, és mivel a kezeiben sem volt;

„ Jaj, jaj biztosan lenyelte a majom ! ”.

Ettől a gondolattól igencsak megrémültünk. Felrémlett bennünk, hogy az állatkertekben milyen sok állat elpusztult a látogatók által bedobott tárgyaktól. Erre, a mi majmunk pedig egy nagy fülbevalót nyel le, már az első órákban! A válságstáb azonnal összeült, azon tanakodtunk :

„ Mi lesz most a Rudival? „

„ Belehal, nem hal bele ? ”.

„ Adjunk be hashajtót ? ”

Végül úgy döntöttünk: várunk és figyeljük a székletét. Gyerekeinknek tartottunk egy negyedórás tanfolyamot a bélelzáródás tüneteiről. Abban maradtunk :

„ Ha bármelykőtök felfedezni véli valamelyiket, azonnal szól ! ”

Amikor végeztünk a szanitéccé történő képzésükkel, egyikük megszólalt ;

Valami van a Rudi szájában ! ”… nosza, több sem kellett. Közös erővel legyűrtük a megrémült, félkilós majmot. Minden tiltakozása ellenére szétfeszítettük a száját és megejtettük annak vizsgálatát. Mondani sem kell, hogy a legalaposabbnak vélt „kutatás” ellenére nem találtunk semmit a szájában. Mindannyian szúrós tekintettel néztünk arra a gyerekre, amelyik látni vélt valamit a Rudi szájában. Testvérei éppen fenyegetni kezdték, amikor az újra megszólalt ;

„ Valami kinyomja oldalt a Rudi arcát ! ”

Most nem dőltünk be ennek a közlésnek. Jól megnéztük a majmot. Valóban volt egy csomó arcának a jobb oldalán az állcsont alatt. Megtapogatva, éreztük a fülbevaló kiszögeléseit, alakját. A siker biztos tudatában újra letepertük a majmot, szájába benyúlva kerestük a fülbevalót. Nem tudtuk elképzelni, hogyan csinálja, de most sem találtunk sem- mit a szájában. Akadt közöttünk olyan, aki esküdött rá ;

„ Ez a majom Rodolfó reinkarnációja ! ”

Csodák nincsenek, tehát újra, tüzetesen megvizsgáltuk a majom szájüregét. Ennek eredményeként találtunk egy-egy alig észrevehető rést a száj belső részének mindkét oldalán. Ezekről kiderült, hogy a pofazacskójának a nyílásai, ezek egyikébe helyezte el a fülbevalót. Nem tudtuk hogyan vegyük ki onnan az ellopott árut. Féltünk a pofazacskó esetleges felsértésétől, emellett a rés kitágítása sem tűnt egyszerű dolognak. Végül a próbálkozásaink közben véletlenül kívülről megnyomtuk a pofazacskóban lévő fülbevalót és az ettől simán becsúszott a szájüregbe. Mit mondjunk….az egész horda fellélegzett. Túl a nagy ijedségen és a „bonyolult” beavatkozáson, megtárgyaltuk a történéseket. Kivétel nélkül mindenkit meglepett a belső pofazacskók felfedezése, mert majmoknál szokatlannak tartottuk, pontosabban; nem hallottunk még ilyenek létezéséről majmoknál. Ennek valószínűleg, a kezdők tudatlansága volt az oka. A következő évek alatt azonban megismertük a zacskók szerepét, és ha eltűnt valamilyen apró tárgy, amely méreténél fogva befér a zacskókba, akkor azt egyből ott kerestük.

Közeledett az este és a horda nehezményezte Rudi „erős szagát”. Követelték egy másik családi hagyomány folytatását. A hagyományok szerint a családba bekerülő minden állatot megfürdetünk, szalonképessé teszünk a társas életre. Mivel nem akartuk a kelleténél jobban megijeszteni a majmot, nem a kádban, hanem a mosogatóban, folyóvízben történő tisztasági pancsizás mellett döntöttünk. Hát, ez egy nagyon rossz döntés volt!

Mindent oda készítettünk, akár egy újszülöttnél. A legfontosabb kellék a nedvességet jól beszívó fürdőlepedő volt. A majom érezhette, hogy számára nem valami kedvező dolog fog történni, a folyóvízhez közelítve iszonyú rikácsolást rendezett, közben karmolt (hosszú körmei voltak, mert a manikűrözésére még nem volt időnk), és kis „csípős” harapásokat helyezett el anyja kezén. Közben az általunk már megtapasztalt, és ismert híg székletével is megörvendeztette a hordát. Nem tartott soká a majom tisztálkodása, de ez alatt kétszer meglépett anyja kezeiből és úgy csurom vizesen végig ügette a konyhát.

Mindkét alkalommal az ebédlőgarnitúra alatt fejezte a Houdini stílusú szabaduló számát. A fiatalabb hordatagok azonban mindig kibányászták onnan. Nagy nehezen befejeztük Rudi szalonképessé tételét, és becsomagoltuk a fürdőlepedőjébe. Anyja magához ölelte és leült vele televíziót nézni. A fáradtságtól, a napi megpróbáltatástól kimerülve, a kellemes meleget biztosító fürdőlepedőben viszonylag gyorsan elaludt. Ám, elalvásáig sikeresen kiszívta az anyja nyakát. Szegény állat azt gondolhatta, hogy aznap, már nem érheti több meglepetés, de tévedett. Mivel, ekkor lépett színre a horda vezére. Nagy bölcsességről tanúbizonyságot téve, úgy döntött levágja Rudi hosszú körmeit. Nem bízta ezt a műveletet senki másra, mert úgymond:

„Kellő odafigyelést igényel ”.

Megvizsgálta az alvó majom körmeit és egy kis méretű körömcsípő eszköz használata mellett döntött. Javaslatunkra, hogy legalább az olvasószemüvegét tegye fel, ha már a szemét nem lehet kicserélni, csak nevetett. Szeme, véleménye szerint, jobb, mint egy mikroszkóp. Megfelelő óvatossággal a körömvágóba fogta az első körmöt és zutty, levágta. Ezzel nem szerzett örömöt a majomnak, mert az azonnal felébredt és apait - anyait beleadva visított egy jó ízűt. Meredten néztük a vérző ujját, nagyon sajnáltuk és azt találgattuk, vajon a vezér ;

„ Hány ujjpercét vágta le a Rudinak ? ”

Ezután a horda, vezérére emelte tekintetét, aki egy kivégzőosztag előtt sem érezhette volna magát kellemetlenebb helyzetben. Közben, erősen felindulva, kimondták a bennük megfogalmazódott kérdést ;

„ Mit csináltál mikroszkópszemű ? ”

Rövid magyarázkodást követően együtt megvizsgáltuk a majom ujját. Ekkor vettük észre, hogy az ujjbegyénél van egy vékony hurkaszerű húsképződmény, amely a körömhöz, és az újbegyhez nőtt, ezt a vezér körömpiszoknak gondolta és levágta a körömmel együtt. Nem történt helyrehozhatatlan baj, a vérzés gyorsan abbamaradt és a Rudi újra elaludt.

Amíg aludt, volt egy szusszanásnyi időnk, így megbeszéltük életünk első „majmos” napjának tapasztalatait. Sok meglepetésben volt részünk, ezek között első volt az erős harapása, majd pofazacskóinak felfedezése. Víziszonyát normálisnak tartottuk. Abban kivétel nélkül egyetértettünk, hogy ez a majom még számos meglepetést tartogat számunkra, akik az ismeretterjesztő filmekből valahogy mást képzeltünk és tudtunk a majmokról.

Mialatt beszélgettünk Rudi felébredt, ivott egy keveset és álmosan pislogott. Úgy láttuk elérkezett lefektetésének ideje. Beraktuk a szoba sarkában elhelyezett hordozható ketrecébe, amelynek aljára vastagon, különböző puha rongyokat helyeztünk el. Ezen kívül volt bent egy nagy, szőrös majom is. Éjszakára ez látta el a „pót-pótanya” szerepét. Várakozásunkkal ellentétben a majom ellenkezés nélkül birtokba vette ketrecét, a játékmajommal együtt. Majd a ketrecet letakartuk egy sötétet adó, és a meleget megtartó pléddel. A későbbiekben ez a ketrec szolgált ideiglenes, mobilizálható lakóhelyéül. Amikor gyorsan be kellett zárni vagy vinni kellett valahová, akkor ezt a ketrecet használtuk.

Véget ért az első közös napunk. Az látható volt, hogy „új anyjához” ragaszkodik a legjobban. Valamint az is, hogy szeretetben nem lesz hiánya, a gyerekek imádni fogják. Mielőtt, mi is elaludtunk volna még a várható depressziójáról és annak leküzdéséről, beszélgettünk. Nem akartuk visszavinni tenyésztőjének, de azt sem néztük volna, hogy az anyja hiánya miatt elpusztuljon. Szerettünk volna már túl lenni a következő napokon.